Az elmúlt időszakban több külföldi médium ismét elég csúnyán nekiment Colleen Bell-nek, akit Obama elnök a távozó Eleni Tsakopoulos Kounalakis helyére jelölt még 2013-ban. Míg a Washington Post és Politico cikkei általánosságban, többeket megemlítve írnak arról, hogy (szerintük) teljesen alkalmatlan személyeket nevez ki a kormányzat nagyköveti pozíciókba és több más diplomatával együtt említik Bell-t, addig a Bloomberg február 11-i cikke kifejezetten hazánk nagykövetjelöltével foglalkozik.
A szerző, Jeffrey Goldberg elsősorban azon régi témán lovagol, hogy Bell, aki a “The Bold and the Beautiful” (itthon: Gazdagok és szépek) szapannopera producereként vált híressé amerikában, kongresszusi meghallgatásán többször is megpróbált kitérni az érdemleges válaszadás elől, amikor arról kérdezte John McCain szenátor, hogy melyek a stratégiai érdekei az USA-nak hazánkban. Az ügy talán a feledés homályába merült volna, hiszen elvitte a balhét az, hogy az olso-i nagykövetjelölt Norvégia államformájával sem volt tisztában, ám McCain budapesti útja során sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismét felmerült a Bell-ügy. A Bloomberg beszámolója szerint egy újságíró a nagykövetjelöltről kérdezte McCain-t, aki egy gyúnyos félmondattal és egy kacsintással átpasszolta a kérdést a nem túl tapasztalt demokrata párti Chris Murphy szenátornak, aki a meghallgatásokat szervező bizottság elnöke volt. Murphy egy meglehetősen semmitmondó válasszal abszolválta a kérdést (amellyel a Bloomberg szerzője nemigen volt megelégedve), mely szerint Bell-nek már jókora tapasztalata van az USA fontos ügyeinek területén, így kiváló nagykövet lehet belőle. Személy szerint elképzelhetetlennek tartom, hogy ne készítették volna fel előre egy hasonló kérdésre Murphy-t, így feltételezem, hogy ez a válasz az amerikai kormány hivatalos álláspontját is türközheti az üggyel kapcsolatban.
Az, hogy Obama egykori kihívója megpróbálta többször is sarokba szorítani Bell-t, egykori ellenfele kinevezettjét, nem kifejezetten meglepő. Az, hogy McCain szenátor a meghallgatás utáni budapesti médiaszereplésén is szívesen teremt olyan szituáciát, amely során kellemetlen helyzetbe hozhat demokrata párti politikusat az üggyel kapcsolatban – nos, ha nem is kifejezetten elegáns, de semmiképp sem váratlan lépés. Mint ahogy az sem, hogy az USA hivatalban lévő elnöke egy olyan személyt nevez ki nagykövetnek egy számára kevéssé izgalmas helyre, mint Magyarország, aki előtte nagyobb összegekkel támogatta az illető elnök kampányát. (Attól függetlenül, hogy az USA szereti hangoztatni, hogy erős szövetségese vagyunk, nem hinném, hogy késhegyre menő viták folynanának országunkról az amerikai mainstream politika háttérberkeiben). Colleen Bell a slate.com adatai szerint márpedig legalább 500.000 dollárral járult hozzá Obama 2012-es kampányához (a Bloomberg szerzője szerint mellesleg nem is a saját vagyonát áldozta fel a célra, hanem mások pénzét gyűjtötte).
A cikk, amely címének nyersfordítása nagyjából annyit tesz, hogy “Mennyibe kerül egy magyarországi nagyköveti kinevezés?” mégis tanulságos volt számomra. Például azért, mert világossá tette, hogy a meghallgatásból sokkal nagyobb balhé keveredett volna, ha nem történik vele közel egyidőben több hasonló eset is (lásd a norvégos ügy). Továbbá említésre méltó számomra, hogy a cikket a Bloomberg egy olyan szerzője jegyzi, aki elsősorban Ázsia- és külpolitikai szakértő, tehát nem a helyi tudósítokkal végeztették a piszkos munkát (felteszem, ha a Bloomberg budapesti tudósítóinak egyike ír egy ilyen támadó hangú cikket a még itt sem lévő Bell-ről, nem feltétlenül lenne szívesen látott vendég a nagykövetségen a későbbiekben – bár feltehetőleg a Bloomberg ezek után sem lesz a követség kedvence).
Érdekelt, hogy a magyar sajtót mennyire hozta lázba az eset – azt találtam, hogy a Bloomberg cikke kapcsán született pár megjelenés, de jellemzően nem foglalkoznak a lapok egyszerre a három nagykövetes anyaggal (WSJ, Politico, Bloomberg), noha néhány napon belül születtek a cikkek. Ami kissé meglepőbb, hogy néhányan (pl.: Mandiner) már nagykövetnek titulálja Colleen Bell-t, holott még csak jelöltségéről beszélhetünk. Nem kell pedig messzire menni az adatot ellenőrizni: a nagykövetség honlapján “Ambassador-Designate Colleen Bell” szerepel.
És ha már szóba került a honlap: bárki számára elérhető Colleen Bell január 16-i nyilatkozata, amelyet a kongresszus bizottsága előtt tett (feltehetőleg az előtt, hogy McCain megpróbálta volna megszorongatni). Én ezt mindenképpen dícséretesnek tartom és kicsit meglepődtem magamon, hogy 2014-ben ilyeneken meglepődök (mármint azon, hogy könnyedén elérhető a neten a dokumentum). Az a helyzet azonban, hogy semmi meglepő nem olvasható benne. A rövidke beszédet a személyes részeket leszámítva mondhatta volna Bell elődje, Kounalakis asszony is. Azt gondolom egyébként, hogy a kelet-európai nagyköveteket elég jól felkészítik (felteszem még az USA-ban) későbbi médiaszerepléseikre, ugyanis tetten érhetőek az üzenetek, amelyeket minden alkalommal elmondanak, függetlenül attól, hogy mennyi köze van annak az éppen aktuális témához. Erről akkor bizonyosodtam meg, amikor 2012-ben a választások előtt személyesen hallhattam, hogy az Egyesült Államok krakkói konzulja ugyan azokat a frázisokat lövi el Lengyelország és az USA szövetségéről, amelyeket számtalanszor hallottam azelőtt Kounalakis-tól is (értelemszerűen Magyarország-USA viszonylatban).
Mindenesetre annyi biztos, hogy ismét egy profi üzletasszony érkezik Amerikából a budapesti nagyköveti székbe. Meglepő ez? Egyáltalán nem. Jó lesz ez nekünk? Hamarosan kiderül. Én kíváncsian várom Colleen Bell első hazai lépéseit, nyilatkozatait.
A képek forrása: The New Yorker Cartoon és Hollywoodreporter.com.