Budapest belvárosában járva sok híres-neves emlékmű mellett egy kevéssé ismert amerikai szobrával is találkozhatunk: a Szabadság tér előkelő helyéről szemléli Harry Hill Bandholtz tábornok szobra a környéken sétáló turistákat és kellemes időben a parkban ebédelőket (plusz mostanság a német megszállási emlékmű kapcsán tiltakozókat is). Az első világháborúban tábornoki rangban szolgáló Bandholtz köré halála után valóságos legenda fonódott, részben ennek is köszönhette az 1936-ban felállított szobrot, amelyet az éppen aktuális politikai erők előszeretettel használtak a 20. század folyamán arra, hogy kimutassák, éppen hogyan is viszonyulnak az Egyesült Államokhoz. Tényleg lovaglópálcával kergette el a románokat az amerikai tábornok? Egy városi legenda nyomában.
1919-ben, a tanácsköztársaság bukása után román csapatok szállták meg Budapestet. A románok szakértői bizottságot küldtek, hogy megvizsgálják, vannak-e a Nemzeti Múzeumban olyan kincsek, amelyek esetleg a harcok során valahogyan Romániából kerültek Budapestre, azonban ilyet nem találtak. Hogy ne kelljen üres kézzel távozniuk, a románok ezek után maguknak követelték a Nemzeti Múzeum valamennyi erdélyi származású tárgyát, hiszen ekkor már Erdély Romániához tartozott, de ezen követelésüket elutasította az antant hatalmak tanácsa. A románok ezen a ponton önjáróvá váltak és megpróbálták maguk elszállítani a kincseket a múzeumból, amikor is megjelent egy dalia vitéz, Harry Hill Bandholtz a múzeumi lépcső tetején és lovaglópálcával (sőt, egyes források szerint lovaglóostorral) kergette el a bitang románokat - legalábbis a legenda szerint. A történelmi tények (sajnos) ennyire nem filmszerűek, ugyanis a források szerint Bandholtz tábornok az ajtók lepecsételésével akadályozta meg a tárgyak elszállítását, az mindenesetre biztos, hogy közreműködése által megmenekültek a felbecsülhetetlen értékű kincsek.
A lovaglóostoros elkergetés minden bizonnyal városi legenda, hiszen Bandholtz hátramaradt naplója részletesen beszámol arról a bizonyos 1919-es estéről. A tábornok írása szerint papírcsíkkal ragasztotta le a Nemzeti Múzeum főbejáratát, melyen az állt, hogy az ajtót a Szövetségközi Tábornoki Bizottság zárta le. Ezt aláírása mellett egy pecséttel is nyomatékosította, és mivel nem volt más kéznél, az amerikai levélcenzúra pecsétjét volt kénytelen a papírcsíkra nyomni. Ostorról, pálcáról szó sincs tehát. A tábornok a világháború után néhány évvel, 1925-ben hunyt el Amerikában, a halála kapcsán megjelent magyar cikkekben pedig feltűnik a történet lovaglópálcás eleme - ebből is gondolhatjuk, hogy időközben a szóbeszéd szőtte az eseményekhez az akciófilmbe illő szálat.
A két világháború között egy magyar származású amerikai őrnagy, Eugene Boross gyűjtést indított az Egyesült Államokban a szobor megvalósításához és 1936-ban, kisebb diplomáciai huzavona után le is leplezték a szobrot a Szabadság téren. Bandholtz tábornok szobra összekulcsolt kezeiben lovaglópálcát tart ugyan, de mivel kezeit háta mögött, összekulcsolva tartja, így a források szerint a korabeli amerikai diplomácia úgy gondolta, hogy a szobor nem sértő a románokra nézve (akik mellesleg amint megtudták, hogy tervben van a felállítása, rögtön több fórumon is tiltakoztak ellene). A Ligeti Miklós alkotta szobor azonban csak kevesebb mint másfél évtizedig állt a város központi terén, ugyanis a 40-es évek végére az USA a legnagyobb ideológiai ellenséggé vált, így 1949-ben a szobrot, majd néhány évvel később a talapzatot is raktárba helyezték. 1984-ben Nicolas N. Salgo amerikai nagykövet kérésére az állam tartós letétként a nagykövetségnek adta a szobrot, majd 1989-ben, Bush elnök látogatása alkalmából visszakerült korábbi helyére, az Amerikai Nagykövetség közelébe a Szabadság térre.
A lovaglóostoros elkergetés minden bizonnyal városi legenda, hiszen Bandholtz hátramaradt naplója részletesen beszámol arról a bizonyos 1919-es estéről. A tábornok írása szerint papírcsíkkal ragasztotta le a Nemzeti Múzeum főbejáratát, melyen az állt, hogy az ajtót a Szövetségközi Tábornoki Bizottság zárta le. Ezt aláírása mellett egy pecséttel is nyomatékosította, és mivel nem volt más kéznél, az amerikai levélcenzúra pecsétjét volt kénytelen a papírcsíkra nyomni. Ostorról, pálcáról szó sincs tehát. A tábornok a világháború után néhány évvel, 1925-ben hunyt el Amerikában, a halála kapcsán megjelent magyar cikkekben pedig feltűnik a történet lovaglópálcás eleme - ebből is gondolhatjuk, hogy időközben a szóbeszéd szőtte az eseményekhez az akciófilmbe illő szálat.
A két világháború között egy magyar származású amerikai őrnagy, Eugene Boross gyűjtést indított az Egyesült Államokban a szobor megvalósításához és 1936-ban, kisebb diplomáciai huzavona után le is leplezték a szobrot a Szabadság téren. Bandholtz tábornok szobra összekulcsolt kezeiben lovaglópálcát tart ugyan, de mivel kezeit háta mögött, összekulcsolva tartja, így a források szerint a korabeli amerikai diplomácia úgy gondolta, hogy a szobor nem sértő a románokra nézve (akik mellesleg amint megtudták, hogy tervben van a felállítása, rögtön több fórumon is tiltakoztak ellene). A Ligeti Miklós alkotta szobor azonban csak kevesebb mint másfél évtizedig állt a város központi terén, ugyanis a 40-es évek végére az USA a legnagyobb ideológiai ellenséggé vált, így 1949-ben a szobrot, majd néhány évvel később a talapzatot is raktárba helyezték. 1984-ben Nicolas N. Salgo amerikai nagykövet kérésére az állam tartós letétként a nagykövetségnek adta a szobrot, majd 1989-ben, Bush elnök látogatása alkalmából visszakerült korábbi helyére, az Amerikai Nagykövetség közelébe a Szabadság térre.
A szobor hátulról - Bandholtz kezében a lovaglópálca
A szobor "életének" mérföldkövei egybeesnek a 20. század izgalmas és fontos történelmi eseményeivel: a szobrot sokszor kifejezetten politikai célokra használták. Leleplezésekor, 1936-ban, a Horthy-korszak virágzásakor éppen nem szerettük olyan nagyon a románokat, így a szoborral, amely sokakat a románokat szó szerint elkergető tábornok anekdotájára emlékeztette, nem is annyira burkoltan jelezte az ország éppen aktuális viszonyulását szomszédaink felé. Ráadásul egyes források rámutatnak arra, hogy 1936-ban a Szabadság tér az "irredenta szobrok tere" volt, így a helyválasztás már maga politikai üzenet volt. Közvetlenül a második világháború után Bandholtz tábornok szobra volt az egyik első, amelyet retusáltattak, ezzel is gesztust téve az USA felé, hiszen a kisgazdák külpolitikája akkor igyekezett Amerika felé fordulni. Hamar fordult azonban a kocka: néhány év alatt a hazai politikai vezetés szemében a kapitalista Egyesült Államok a propaganda egyik első számú célpontjává vált és 1949-ben eltávolíttatták a szobrot - Bandholtz tábornok tettének megítélése ekkor már senkit sem érdekelt, nem számított. 40 évvel később sem Bandholtz hősies cselekedete miatt került vissza a szobor eredeti helyére, hiszen akkor George Bush elnök látogatása szolgáltatta az apropót az újraállításhoz, ezzel is jelezve a szocializmus alól frissen felszabadult Magyarország nyitását a nyugati világ felé. A Bandholtz szobrot tehát inkább a politika játékszerévé vált a 20. század során, nem pedig a bátor cselekvés fontosságára volt hivatott felhívni a figyelmet.
Ha végignézzük az amerikaiakat ábrázoló budapesti szobrokat, láthatjuk, hogy jelentős elnöknek (Washington) és kevéssé ismert amerikainak (Bandholtz) is állítottak szobrot a 20. században Budapesten. Néhány éve pedig egy vitatott munkásságú elnök (Reagan) is kapott szobrot a belvárosban, sőt, nemrég felmerült egy még élő és még vitatottabb munkásságú ex-elnököt (idősebb Bush) ábrázoló mű terve is. Általánosságban elmondható, hogy a magyar politika szereti éppen aktuális érdekei, céljai szerint használni az (amerikaikat ábrázoló) szobrokat, lásd Bandholtz tábornok estét a 20. századdal. Az elmúlt években felállított és tervezett elnökszobrok is erős politikai üzeneteket hordoznak, láthatjuk tehát, hogy a különböző szobrok, emlékhelyek az emlékezésre való buzdítás mellett olykor politikai üzenetekként is kiválóan megállják helyüket.
A képek forrása: guideathand.com, owl.hu.
A képek forrása: guideathand.com, owl.hu.
